Abstract
<jats:p>A jelen kötetben ismét arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, E. S. Piccolomini eredetileg latin nyelven írt, ezért csak egy szűk elit számára elérhető, nyíltan erotikus novellája hogyan hódította meg a különböző európai nyelveket beszélő népeket. Vizsgálatom fő iránya a most újonnan feltárt hat fordítás esetében is technikai jellegű nyomozás: jóval a 19. századi copyright elterjedése előtt milyen latin forrásokból dolgoztak az egyes francia, olasz, angol és magyar fordítók a 16. és a 18. század vége között? Forráshasználatuk hogyan tükrözi a korabeli Európa könyvpiacának kínálatát? Kérdéseim másik csoportja arra vonatkozik, mekkora szabadságot engedtek meg maguknak az egyes fordítók: mely klasszikus utalásokat hagyták ki az eredeti szöveg sűrű intertextuális hálójából, miként tabusították a testiséget, hogyan használták fel az Ótestamentum, Vergilius, Dante, Boccaccio és Piccolomini nyomán az európai irodalom híres szerelmeseit, hogy Eurialus és Lucretia történetén keresztül oktassanak a hódításra, intsenek a szerelem veszélyei ellen, szórakoztassanak a bohózatba illő fordulatokkal, vagy éppen ostorozzák a házasságtörés bűnét?</jats:p>